He-177 Greif

Heinkel He-177 Greif (azaz Griffmadár)
A Luftwaffe már az 1930-as évek közepétől hatalmas fegyverkezésbe kezdett, azonban csak a háború második felében érezte szükségét a stratégiai nehézbombázok kifejlesztésének.

 

Születése:
1941-ben az RLM  egy olyan pályázatott írtak ki, amely a mérnökök összes tudását igényelte. A gép elvárásai között szerepelt a nagy hatótávolság, a nagy terhelhetőség, 550 km/h feletti végsebesség, a kor legfejlettebb technikájával ellátott berendezések, sőt még az is elvárás volt, hogy zuhanóbombázóként is helyt álljon. Az utóbbi kritériumhoz csak két motorral lehetett felszerelni, ami igen megnehezítette a mérnökök munkáját. Először DB-605 motorral próbálták, sikertelenül. Végül rájöttek, hogyha két darab DB-610 motorral látják el, akkor javul a teljesítménye. A motor megbízhatatlanul működött, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A repülőgép állandó problémás „részei” a motorok voltak, ennek ellenére a kísérleti repüléseken mégis kipróbálták…. Ernst Heinkel ellenezte, hogy sorozatgyártásra kerüljön a típus, de Herman Göring nem engedett és elkezdődött a sorozatgyártás. Összesen 8 db nullszériás példány készült el, majd megkezdődtek a berepülések.
A 8 gépből 6 lezuhant, 1-nek pedig leálltak motorjai, és kényszerleszállást hajtottak végre vele. Más esetben soha többé nem került volna az RLM asztalára, de a Luftwaffe felső vezetése engedélyezte a további gépek elkészítését.

A hadrendbe állított Heinkel He 177:
A típus azt a nevet kapta, hogy „birodalmi öngyújtó”. Általánosan a Greif (Griff) becenéven ismert.
Nem véletlen, hiszen előfordult olyan eset is, amikor elindult egy kötelék, ami kb. 20 gépből állt, abból 3 fel sem tudott szállni, 5-öt lelőttek az ellenséges vadászok, 8 kigyulladva lezuhant, 1 kényszerleszállást hajtott végre, és csupán 3 tért vissza a bázisra, ami közül 2 valószínűleg a következő bevetéskor megsemmisült.
London ellen, és a Keleti fronton használták. London ellen kritikán alul szerepelt. Bár a gép műszaki fejlettsége és a  pilóták képzettség engedte, hogy éjjel-nappal használják, mégis a motorhiba olyan súlyos volt, hogy legtöbbször nem kapott engedélyt a felszállásra. A kényes motor nagyon gondos ápolásra szorult, így tábori futópályák közelében nem lehetett karbantartani. Erre a célra külön szerelő műhelyeket kellett létesíteni. A keleti fronton 700 gép volt szolgálatban a háború évei alatt, de 1943-ra már alig 57 gép volt hadba fogható. Gyártását 1944. szeptemberében leállították, anyaghiány miatt. . A gépeket különleges alakulatok még 1945-ben is használták (pl. KG 200).

A gép típusai:

A-sorozat:
•  He 177 A-0
•  He 177 A-1
•  He 177 A-3
•  He 177 A-4
•  He 177 A-5
•  He 177 A-7
 
Az A sorozat érdekességei:
•  A-0 nullszéria. Összesen 8 gép.
•  A-1 túlnyomásos kabinnal volt ellátva.
•  A-3 5 darab Fritz x rádióhullámmal vezérelt bombát szállított.
•  A-5 egy olyan típus volt, aminek akár 4760 km is meg kellet volna tennie leszállás nélkül.
•  A-7 3 darab Hs-293-as irányított rakétával volt felszerelve.
 
B-sorozat:
•  He 177 B-0
•  He 177 B-5
•  He 177 B-7
 
B-sorozat érdekességei:
B-7 típusból 1945. május 10.-én a Prága melletti Letov repülőtéren találták a V38 lajstromjelzésű gépet, amelynek különlegesen nagy átalakított bombatere volt.
Egyes feltevések szerint ez lett volna az a gép, amely a német atombombát szállította volna.
 

TECHNIKAI PARAMÉTEREK: (HE-177 A-5)
•  Típus: normál/zuhanó bomázó
•  Törzshossz: 22 m
•  Szárnyfesztávolság: 31,44 m
•  Magasság: 6,7 m
•  Szárnyfelület: 101,5 m2
•  Tömeg (üresen): 16 800 kg 
•  Tömeg (feltöltve és fegyverzettel felszerelve): 31 000 kg
•  Motor: két darab Daimler-Benz DB-610
•  Motor teljesítménye : 2 950 LE (egy darab motorra vonatkozik)
•  Gépszemélyzet: 5 fő
•  Csúcssebesség: 565 km/h
•  Hatáskör: 1 540 km
•  Szolgálati csúcsmagasság: 9 400 m
•  Fegyverzet (támadó): 
          - max. 7 200 kg bombateher, vagy
          - két darab irányított rakéta (Henschel Hs-293; Fritz-X irányított gravitációs bomba)
•  Fegyverzet (önvédelmi): 
          - két darab 20 mm-es MG-151 gépágyú
          - három darab 13 mm-es MG-131 géppuska
          - három darab 7,92 mm-es MG-81 géppuska
•  Átadott gépek száma: 1 184 darab

Szerkezete és részei: (Kattints ide a nagy képért!)

E_Hartmann352_HU